Robbie Rogers, tizennyolcszoros amerikai válogatott focista 25 évesen visszavonult, majd bevallotta, hogy meleg. A hírt, amúgy mindenki szerencsére tök jól fogadta. Sőt, sokan azon sajnálkoztak, hogy nem előbb árulta el másságát, mert annyira szeretnék hogy az amúgy a homoszexuálisokat kevéssé elfogadó futballistatársadalom megmutathassa képes arra, hogy nemtől, vallástól, bőrszíntől, vagy szexuális hovatartozástól függetlenül egyenlően bánik mindenkivel.

Úgy legyen! De nem erről akarok most írni kivételesen. Hanem arról, hogy elolvastam a srác blogbejegyzését is miután coming out-olt. Hát megszakad a szívem érte, ahogy azt részletezi, mennyire rettegett attól, hogy csalódást okoz a szüleinek, a barátainak, a rajongóknak. Különösen az a rész ragadt meg bennem, amikor azt mondja, hogy az emberek manapság szeretnek úgy beszélni az őszinteségről, mintha az valami egyszerű és könnyű dolog lenne, amire mindenki képes. Hát igen. Divat lett arról papolni, hogy vállald önmagad. Csak elfelejtjük, hogy nem mindenki született nyers nyíltsággal, és kíméletlen őszinteséggel.

Megmutatni magad, felvállalni igazi önvalódat nem könnyű. Akkor sem, ha nem őrzöl olyan titkot mint Robbie.
És mindenekelőtt önmagadat kell megismerned hozzá. Ám amikor életed első 25 éve azzal telik, hogy udvarias, kedves embernek neveled önmagad, akkor jól pofára eshetsz, ha rájössz, hogy kedvességed csupán összeszorított foggal sziszegett passzív-agresszió.

Engem arra neveltek, hogy maradjak csöndben, ne mutassam ki az érzéseimet, ne beszéljek róluk, ne nyilvánítsak véleményt. Bár ez csődöt vallott, mert a számat, azt, sosem voltam képes befogni. Sót, azt tanultam anyámtól, hogy ha az apám dühöng, csapkod, káromkodik, akkor ő magában azt énekli: "egy kis malac, röf, röf, röf.." Vagy az apám, aki a szomszédunknak a kertünkből jól olvasható táblákon üzent, hogy mi a véleménye annak családi eredetéről és a jó édesanyja erkölcseiről. 

Szóval, aki nem tanulja az őszinteséget ilyen "apróságokban" sem, nem csoda, ha képtelen kifejezni azt is, ha valami rosszul esik neki, ha megbántották. Nekem legalábbis sokáig tartott és még most sem vagyok rá képes mindig. Most, ahogy ezeket a sorokat írom, hallom, ahogy üvöltöznek a szomszédok a bejártai ajtóm előtt, gondolván, ez nekik már a lépcsőház. És, most megtehetném azt, hogy kimegyek és szólok, de mivel pizsamában vagyok, ez nem olyan egyszerű. És bevallom kecsegtet a  gondolat, hogy cserébe benyomjak egy dobhártyaszakasztó zenét, de mivel ez, mint felismertem, passzív-agresszív viselkedés, valószínűleg inkább nem teszek semmit sem.

De legalább a tesómnak képes vagyok megmondani, hogy ha valamilyen átgondolatlan viselkedése rosszul esett. Ezek után már csak azt kellett felfognom, nem az a lényeg, hogy ő erre mit felel. Megsértődik vagy sem, bocsánatot kér, de inkább nem szól semmit. Legyen ez az ő problémája. Az én problémám az, hogy nekem valami rosszul esett. És az én érzéseimhez senkinek semmi köze. Jogom van hozzá. Meg kellett tanulnom, hogy jogom van megsértődni, jogom van ennek hangot adni, a másiknak meg joga van ezt nem elfogadni.

Mert a lényeg nem azon van, hogy őt megbántsam, és hogy eldöntsük kinek van igaza. Hanem az, hogy becsülöm-e saját magamat annyira, hogy ki merem mondani a véleménynem. Akkor is, ha tudom, hogy nem illő a nyílt érzelemnyilvánítás, vagy mert tudom, hogy neki rosszul esik majd.

Vagyis nem az a cél, hogy ha ő az anyámat szidja cserébe én is szidjam az övét. Hanem az, hogyan döntök: rendezem a helyzetet azzal, hogy kimondom: hé, most megbántottál, vagy tovább termelem a negatív energiákat azzal, hogy fűnek-fának panaszkodok róla. És, hogy szeretem-e magamat eléggé ahhoz, hogy nem akarok passzív-agresszív ember lenni tovább, hanem olyan valaki, aki nyíltan felvállalja a konfliktust. És ezzel  - ha szerencsém van - eljutok odáig, hogy egy idő után nem mernek majd direkt kicseszni velem. Vagy ha mégis, az akkor már nem rólam fog szólni. Azt a leckét tanulja meg ő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.