Azt hiszem itt az ideje, hogy egy kicsit beszéljek arról, mit is akarok ezzel a bloggal valójában.

Szerencsés vagyok, mert sosem féltem segítséget kérni. Szerencsés, mert sok olyan embert ismerek, aki ha rá is jött arra, hogy egyedül képtelen megbirkózni a démonjaival, mégis képtelen beszélni róluk egy idegennek. Az anyukám például. Most 65 évesen talán rájött arra, hogy ő maga betegítette meg saját magát, azzal, hogy tűrt és hallgatott. Hogy nem mert visszaszólni, és nem mert véleményt nyilvánítani. Szép csendben felemészti saját magát, és közben úgy csinál, mintha minden a legnagyobb rendben lenne Csak az a  kurva élet, mondogatja…Sclerosis Multiplexe van ami egyre csak rosszabb lesz. Néha már mozogni sem képes. Mégis fél attól, hogy változtasson. Meg hát ugye minek is már erre a kis időre…

Szerencsés vagyok, mert nekem van két olyan ember az életemben, akiktől nagyon sokat tanultam: A kineziológusom, és az energetikai gyógyít-médium barátnőm. Mindkettőjüket pont akkor ismertem meg, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk, de nem tudtam, hogy mit tehetnék. Mindkettőjüket egy-egy barátom ajánlotta a figyelmembe, és azóta én is ezt teszem. Akiken látom, hogy segítségre van szükségük és nyitottak arra, hogy beszéljenek valakinek róla, azoknak elmesélem, hogy nekem sokat segítettek. Így vallottam be egy megdöbbent barátnőmnek, hogy évekig depresszióval és szociális fóbiával küzdöttem, és hozzátetettem, szerintem az ő problémáján is segíthetne a kineziológus...

Hiszem, hogy aki keresi a válaszokat, az előbb-utóbb megtalálja őket, és ez a blog ebben akar segíteni. Aki erre téved láthatja, hogy távolról sem vagyok tökéletes, és rengeteg problémával küzdök én magam is. De azt hiszem az évek során felhalmoztam annyi tudást, hogy valamennyit át tudok adni belőlük. Ha pedig nem tudom a választ, legalább tudok kérdezni. Vagy ha azt sem, talán őszintén be merem vallani azt, hogy bajban vagyok. És azt hiszem, ez az első lépés a megoldás felé.

Sokáig azt gondoltam, „gyógyultnak” kell nyilvánítanom magamat ahhoz, hogy tanácsokat merjek osztogatni. De rájöttem, nem az a fontos, hogy eljutottam valahova, hanem az, hogy merre tartok. Azt remélem, hogy te aki ezeket a sorokat olvasod, bátorságot merítesz az én bátorságomból és velem nevetsz a hülyeségeimen. És így együtt eljuthatunk valahova.

Közben pedig, amikor nem tudok vagy nem akarok okoskodni :) olyan képeket, idézeteket és zenéket osztok meg, melyek rám inspirálóan hatnak, és talán neked  - aki elolvasod vagy meghallgatod őket - is kedvedre lesznek. És emlékeztetnek arra, hogy mindannyian hasonló problémákkal küzdünk, csak máshogy hívjuk őket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.