Ma lemondta a kineziológusom. Pontosabban, az történt, hogy állítólag nem beszéltük meg időpontot a hétre, merthogy szombaton amúgy is megyek családállításra. Jól meglepődött, amikor ajtót nyitott, de azt mondta, várjak egy kicsit, hátha  - és itt most nem tudom, milyen szót használt, de én úgy fordítottam magamban, hogy "majd elrendezik az égiek..Akinek jobban van rá ma szüksége -gondoltam, és ez addig nagyon vigasztaló is volt, amíg biztos voltam benne, hogy én vagyok az. Aztán megjelent az a lány, akit már a ház előtt is láttam álldogálni. Tulajdonképpen, amikor megláttam, még be is villant, hogy "na ez a lány is az hozzá jött" de aztán el is hessegettem, a gondolatot, merthogy ugye, én jöttem.

Bevallom, nagyon csalódott voltam, és még talán vagyok is. Felhívtam a barátnőmet, hogy nyavalyoghassak egy kicsit, erre ő megkérdezte szedek-e én elég magnéziumot, meg C-vitamint ( wtf? meg vagyok győződve, hogy az én bajomon nem segít se a magnézium, a C-vitamin, bár ő állítólag a fejfájástól kezdve a rossz csillagállásig mindenre ezt szedi. De az is lehet, hogy az a baj, hogy én meg vagyok erről győződve).

Így hát aztán bánatosan hazaballagtam. De közben eszembe jutott, hogy jó nagy hülye vagyok, mert megint nem mondtam el, hogy mit érzek. Amikor a kineziológus azt mondta, hogy biztos ő a hülye, siettem biztosítani arról, hogy én azért nem nevezném annak. Mert tényleg nem gondolom ezt, de ahelyett, hogy csak azt ismételgettem, hogy én úgy emlékszem, megbeszéltük a mai napot, azért kifejezhettem volna, hogy csalódott vagyok. Meg kicsit szomorú is. Hiszen még házi feladatot is adott! De nem, én megint csak hallgattam, mosolyogtam és erőltetett derűvel azt mondtam, hogy jó sebaj, akkor szombaton!

Gondolkoztam persze azon is, hogy lehet, hogy tényleg nem volt rá szükségem ma? De hát én rosszul vagyok! Sőt, mi lenne, ha kinyírnám magam, és akkor nem kellene ezzel a sok hülyeséggel törődni. Nem, nem is! Inkább nem megyek el szombaton. Meg soha többé. Végeztem, elegem van!

Aztán rájöttem, hogy az is lehet, hogy mankónak használom őt már megint? Ma iszonyatos szar napom volt (no suprise here) de egész nap azzal vigasztaltam magam, majd este jól elmesélek neki mindent, ő meg mond valami okosat, amitől jobb lesz, de nekem meg nem kell tennem semmit sem. Nyilvánvaló, hogy ez nem éppen egészséges hozzáállás. Úgyhogy nincs mit tenni, nekem kell felmutatnom valamit. Csak tudnám hogyan. Most még duzzogok egy kicsit, de azt hiszem nem úszom meg, hogy ne csak a szám járjon arról, mit kellene változtatni. Hanem tenni is valamit. Persze, nem hiszem, hogy ez menni fog egyhamar, mert előbb a duzogási-fázis jön. Talán holnap. Most inkább sajnálom magam még egy kicsit és direkt lefekszem aludni 10-kor.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.