Végül lemondtam a családállítást. Érdekes, nem bántam meg. Akkor sem, amikor szombat reggel megint volt egy enyhe pánikrohamom

Hétfőn viszont felhívtam az energiagyógyászomat, Katit. Most így utólag jöttem csak rá, hogy valószínűleg azért, mert ha a kineziológus nem tudott "megszerelni", gondoltam, majd felkeresek mást, aki biztosan segít. Csak nekem ne kelljen tennem érte semmit. Vinnyogtam neki egy órát, elmeséltem neki a nagy tervemet Kaliforniáról, ő meg csak csendben tette fel a kérdéseket: és mi lesz a blogoddal, amit írni akarsz? És gondolod külföldön más leszel, mint itthon? Szerinted oda nem viszed magaddal a problémáidat?
Aztán amikor tovább nyávogtam, hogy, de ez sem megy, meg az sem sikerül, és különben is boldogtalan vagyok, és legszívesebben itt hagynám ezt az egészet, azt mondta, nézzem meg, mi történne, ha elhagynám a testem. Elmesélte, ő kipróbálta és kiderült, bármennyi problémája is van itt, a lelke tudja, hogy itt dolga van, tehát jönne is vissza azonnal.

Szóval, csináljam végig az egészet előröl?! Na, arról szó sem lehet! Inkább kibírom ezt :D

Végül azt mondta, és ez rakott helyre igazán: nincs már mit kijavítani rajtad. Nincs mit meggyógyítani, átprogramozni. Csak neked is akarnod kell a változást. Hol van az a lány, aki nem oly rég, még úgy ment végig az utcán, hogy áldásokat dobált mindenkire? Aki úgy kelt fel reggel, hogy hálát mondott azért, mert egy új nap kezdődött? Talán vissza kellene térned ezekhez. A fénycsatornádat sem használod, pedig azt a beavatást is megkaptad. Akkor hogyan várhatod el másoktól, hogy emelkedjenek, ha te sem teszel semmit?

Igen, pontosan tudom, hogy nekem keményen meg kell küzdenem a jó kedvemért. Eredetileg ezért is született a blog ötlete, mert meg akartam mutatni másoknak, hogyan lehet ezt csinálni. Ezért ez a blog neve is. Csak valahogy elfelejtettem ezt az egészet útközben. Hagytam, hogy eltemessenek a problémák, csak a rosszat ismételgettem folyton, és igazából nem is tettem semmit azért, hogy jobb kedvem legyen. Csak ültem a kétségbeesésemben és vártam, hogy valaki kirángat onnan. Pedig tudhatnám, hogy nincs fehér lovag vagy hős barát, aki ilyenkor elérne hozzám. Még ha lenne, akkor is csak elmarnám magam mellől. Pedig aki nem akarja, nem kéri, azon még az angyalok sem tudnak segíteni

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.